NÉV: Ophelia Cavallaro
SZÜL. HELY: Róma, Olaszország
SZÜL. IDŐ: 2011. augusztus 8.
KOR: 13
NEM: Nő
STÁTUSZ: Tanuló
ÉVFOLYAM:3. évfolyam

Ophelia gyakran érzi, hogy nem igazán tudja, mit is akar az élettől. Szeret festeni, de a lovak is nagy szerepet játszanak az életében, és persze imád olvasni is. Néha úgy érzi, mintha három különböző irányba akarnák húzni, és nehéz eldönteni, melyik lenne a legjobb út.
Egyik nap órákon át fest, és elképzeli, hogy híres művész lesz, de másnap inkább a lovak között szeretne lenni, arról álmodozva, hogy egyszer díjugrató bajnokként tündököl. Aztán jönnek azok a napok is, amikor teljesen elmerül egy jó könyvben, és legszívesebben az egész világot kizárná, hogy olvashasson.
Amikor megkérdezik tőle, hogy „Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?”, általában csak mosolyog. Hiszen még azt sem mindig tudja, mit akar ebédelni, nemhogy mit kezdjen az életével! De Ophelia szerint ez nem baj. Miért kéne most már mindent tudni? Élvezi, hogy hol fest, hol lovagol, máskor meg elmerül egy könyvben. Szerinte miért ne lehetne mindent egyszerre csinálni?

Ophelia kinézete első ránézésre természetes szépséget sugároz, amit finom, lágy arcvonások egészítenek ki. Hosszú, sötétszőke haja majdnem a derekáig ér, és gyakran két egyszerű, laza fonatban hordja, ami kicsit kócosnak tűnhet, de neki ez így kényelmes. Azon ritka alkalmakkor, amikor kiengedi a haját, hullámokban omlik a vállára, de ő nem különösebben foglalkozik vele – csak egy haj, nem nagy ügy!
A szemei világoskékek, mintha egy nyári égbolt tükröződne bennük, és enyhén mandulavágásúak, ami különleges, kissé álmodozó kifejezést kölcsönöz neki. Az arca ovális, orcái enyhén rózsásak, ami fiatal korának természetes báját hangsúlyozza. Az ajkai finoman íveltek, mintha mindig egy apró mosoly bujkálna rajtuk, ami a kedvességét és belső derűjét tükrözi.
Ophelia magassága körülbelül 150 centiméter lehet, bár még növésben van, így idővel ez változhat. A testalkata arányos és vékony, ami tükrözi, hogy szeret sokat mozogni, még ha nem is mindig veszi komolyan a sportot.
Az egyenruhát nem különösebben kedveli, de nem is panaszkodik miatta – inkább csak megszokta, mert muszáj. Szívesen hordaná a saját ruháit, ha tehetné, és ha nem lenne kötelező az egyenruha, biztosan valami kényelmeset és bohókásat választana: például egy bő, festékfoltos pólót, amit ő maga díszített ki, és egy lezser farmernadrágot.

Ophelia Rómában született, és ha megkérdezed, előszeretettel meséli, hogy a szökőkutak, a macskaköves utcák és a történelmi romok árnyékában nőtt fel. Az igazság viszont az, hogy alig emlékszik valamire abból az időből, hiszen mindössze öt éves volt, amikor a családjával Amerikába, Maine államba költöztek, egészen pontosan Northpointba. A költözés hatalmas váltás volt számára: a nyüzsgő Róma után Northpoint csöndes, természetközeli világa teljesen új kihívást jelentett. De Ophelia hamar megtalálta az élet szépségét ebben az új világban is – különösen a lovak társaságában.
A lovaglás gyorsan az élete része lett, és amikor 11 évesen felvették a Valdara bentlakásos lovas iskolába, teljesen magáénak érezte ezt a helyet. Nem csoda, hogy imádott ott lenni – lovak, új barátok, és persze a rengeteg szabadság, amit a szülei nem mindig néztek jó szemmel. Eleinte minden remekül ment: az A osztályban tanult, ahol a legtehetségesebb és legszorgalmasabb diákokat sorolták be, és úgy tűnt, hogy fényes jövő vár rá a lovaglás világában.
Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott: tavaly Bianca Rossi, egy 18 éves végzős diák, tragikus körülmények között meghalt az iskolában. Ophelia nem ismerte igazán Biancát, és nem is voltak barátok, de az események mégis mély hatást gyakoroltak rá. A szülei komolyan elgondolkodtak azon, hogy kiveszik az iskolából, mert úgy érezték, a Valdara már nem biztonságos. Ophelia viszont ragaszkodott hozzá, hogy maradjon – nem volt hajlandó elhagyni a helyet, amit az otthonának érzett.
A nyár során azonban új fordulatot vettek a dolgok. Ophelia, aki korábban csak a lovaglásra koncentrált, rátalált a festészetre. Egyik nap, amikor éppen semmi különösebb dolga nem akadt (ami ritkaság), leült egy üres vászon elé, és elkezdett festeni. Kiderült, hogy nemcsak élvezi, hanem igazán tehetséges is benne. Ahogy telt a nyár, egyre több időt töltött festéssel, és ezzel párhuzamosan kezdett egyre kevésbé biztos lenni abban, hogy a lovaglás az egyetlen út számára. Ez persze zavarba ejtő volt, hiszen hogyan választhatna a két szenvedélye között?
Az új tanév kezdetén, miután felfedezte festőtehetségét, Ophelia átkerült a D osztályba. Ez az osztály azoknak a diákoknak volt fenntartva, akik még keresik az útjukat – és Ophelia pontosan ebbe a kategóriába esett. Most, 13 évesen, kicsit összezavarodva, de ugyanakkor izgatottan tekint a jövőre. Miért kéne már most tudnia, mit akar? Egyik nap lovasbajnok lehet, a másik nap pedig híres festő. Ki mondja meg, hogy nem lehet mindkettő?
Otthon is zajlanak a dolgok. Nyolc éves volt, amikor elvesztette szeretett nagyapját, ami nagy veszteséget jelentett számára. Viszont nemrég egy új kistestvér érkezett a családba, és bár eleinte nem tudta, hogyan viszonyuljon hozzá, mostanra büszkén mesél a piciről az iskolában. A testvérével való kapcsolat segített neki feldolgozni a nagyapa elvesztését, és megtalálni a helyét a család új dinamikájában.

Sunshine
6 éves
Kanca
Appaloosa keverék
Díjugratás
Kedves ló
A foltos szája egyedivé teszi